top of page
roe-deer-3153578_1280.jpg

Területünk

Vadászterületünk bemutatkozik

Területünk nagyrésze Natura 2000 terület, jelentős részét teszi ki a Sárréti Tájvédelmi Körzet, melyet annak idején kiterjedt mocsárvilág borított, melyet a századelőn lecsapoltak. Ma a táj a láprétekre jellemző élővilággal rendelkezik. Egy részén szántóföldi termelés folyik, nagyobbik része hagyományos rét- és legelőgazdálkodásra alkalmas. A tájvédelmi körzetet a ma már megcsappant számú túzokpopuláció védelmére hozták létre. Sajnos túzokot ezen a területen utoljára a 90-es évek végén, 2000-es évek elején láttunk. Az apróvadnak élőhelyet biztosító, összefüggő nádasok is egyre tűnnek el a vidékről, melyek helyét szarvasmarha- és juh-legelők vették át.


Sárpentele, a sárpentelei (ma már park-)erdő, illetve a mellette induló Sárrét, híres vadászunk, gróf Széchenyi Zsigmond gyerekkorának színhelye, a pentelei és sárréti vadászélményekkel az “Ahogy elkezdődött” c. Széchenyi könyvben találkozhat az érdeklődő. A ház, melyben az ifjú Széchenyi gyerekeskedett ma is áll, özvegyét pedig időről időre vendégül látják a kis lélekszámú falucskában. Itt a Pentelei Parkerdő ölelésében található az Alba Regia VT vadászháza is, mely vendégeket is fogadni tud, illetve társasági életünk színhelye. 

Területünk Székesfehérvártól északra eső oldala 2007-ben került hozzánk, lényegében az Iszkaszentgyörgy felé vezető alsóbbrendű úttól indulva, a Zámoly felé vezetű út jobb és baloldala, egészen Csaláig. Itt található a Gombócleső és a Sósos, melyek teljes egészében mezőgazdasági területek, illetve az Aszalvölgy, a Rácvölgy, a Vadas és a Pénzverő-völgy környéke, ahol mezőgazdasági területek és kisebb erdős-bokros területek váltják egymást. Tavasztól-őszig tartó vadkárelhárítási vadászataink főként erre a területre koncentrálódnak, de a tavaszi őzbakvadászatokat is előszeretettel szervezzük ide, hiszen az őzállomány jelentős ezen a környéken.

vadaszterulet_vadaszhato_web.jpg

TERÜLETÜNK HATÁRAI

Az Alba Regia Vadásztársaság területe alapvetően két részre oszlik. Az egyik rész Székesfehérvártól Kelet - Dél-Kelet irányban terül el a Szabadbattyán - Sárszentmihály - Csór vonalig és felnyúlik a 81 útnál lévő halastavakig. A terület másik része Székesfehérvártól Északra, a 81-es úttól kezdődik, a zámolyi út jobb és baloldala, a határ pedig a Székesfehérvártól Csalára vezető műút.

red-fox-2343582_1280.jpg

Vadfajok

A területünkön előforduló vadfajok széles palettát vonultatnak fel: fő vadunk az őz, a fácán, de a 2000-es évekhez képest feljövőben van a nyúl állományunk is. Ezen kívül tagjaink számára gyakran adódik lehetőség a vadréce és vadliba vadászatra is, továbbá részt veszünk az országos szalonkamonitoring programban. Területünk egyes részein megjelent több nagyvadfaj is, a gímszarvas, a vaddisznó és olykor a dámszarvas is megjelenik a nyári időszakban a gabonatáblák környékén, ám jónéhány egyed már nem csak vendégként érkezik, hanem állandó élőhelyként választotta területünket. Szőrmés ragadozóink közül jelenleg a róka a jellemző a területen, de egyes részeken megjelent az aranysakál is, melyet a tagok intenzív ragadozóvadászattal és csapdázással igyekeznek kordában tartani. 

bottom of page