Drónfotók a területről I. - Rácvölgy

March 1, 2018

Elkezdünk egy sorozatot, melyben vadászterületünk legkedvesebb helyeit mutatjuk be madártávlatból.

 

Az első területrész a Rácvölgy. Bár területünk közel esik Székesfehérvárhoz, a völgyhöz vezető utak nehéz járhatósága miatt a turisták, futók, kutyasétáltatók ide már nemigen jutnak el, így a terület a körülményekhez képest háborítatlan. Emiatt a Rácvölgy területünk egyik olyan része, ahol megtalálható a vaddisznó, sőt előfordul, hogy a gímszarvas rudlik is itt maradnak már télvíz idején, holott régen csak a környező területekről látogattak el a környéken lévő megművelt földekre táplálkozni.

 

A Rácvölgy régen lápos, nádas terület volt, mára középen kaszálót találni, a széleken pedig sűrű bokros területeket. Utóbbiban az említett nagyvadakon kívül előszeretettel keres búvóhelyet a fácán, a nyúl, és persze a róka is, de 1-2 aranysakál család is megvetette már itt a lábát. Utóbbiak elszaporodását próbáljuk kordában tartani, ám ez köztudottan nem egyszerű feladat. 

 

 

 

Please reload

Our Recent Posts

2019 áprilisi őzbak trófeáink

June 6, 2019

Solymász versenyt láttunk vendégül

December 2, 2018

Gyerekek számára mutattuk be a vadászat világát

September 15, 2018

1/1
Please reload

Tags

Please reload

 

©2018 - Alba Regia Vadásztársaság | Fotók: saját archívum, Pixabay, Shutterstock

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now