A székesfehérvári Alba Regia Vadásztársaság adott otthont a "II. Sky Trial - Égi Tusa" elnevezésű solymászversenynek, melyet a Magyar Solymász Egyesület szervezett.
A rendezők igénye felénk legfőképpen az volt, hogy olyan területen legyen a verseny, ahol sem erdő vagy fasor, sem pedig magasfeszültség nincs a közvetlen közelben. Előbbi azért, mert a verseny folyamán elengedett galambok nyomban oda indulnának fedezékért, utóbbi pedig a sólymokra veszélyes. Vadászterületünk Sósosnak nevezett mezőgadasági részén bizonyult a legígéretesebbnek a helyszín, ahol 12 versenyző, és mintegy 60 résztvevő vonult fel.
A vendégeket a reggeli megnyitón többek közt Kiss Péter, Vadásztársaságunk elnöke köszöntötte az eligazítás előtt, később a terepen pedig büféreggeli, ebédre karcagi birkapörkölt várta a résztvevőket.
A versenyen 12 solymász és madara indult, akik sorshúzással választottak maguknak sorszámot és ezáltal galambot. A verseny menete ilyenkor úgy zajlik, hogy a nézőközönségtől relatíve távolabb indítja a madarát a solymász, akinek utána az indítás helyétől számított 50 méteres körzetben kell maradnia. Rajta kívül csak a bírák, szervezők és fotósok tartózkodhattak a közbelben, bár volt olyan versenyző, aki a lehető legminimálisabb létszámot kérte maga köré, mert a madara nincs a sok emberhez szokva.
A verseny ideje alatt a bírák több szempontot is pontoznak, így az ún. pedzés, vagyis a galamb sólyom általi elejtése közel sem az egyetlen tényző. Fontos például, hogy a ragadozó mennyire repül magasra a préda elengedése előtt, de ha szükséges még stíluspontokat is ki tudnak osztani a ítészek. A maximálisan adható magasság-pontszám eléréséhez minimum 120 méterre kellett emelkednie a sólymoknak (ezt lézeres távmérőkkel folyamatosan monitorozták), majd amikor a solymász úgy ítélte meg, hogy alkalmas az időpont, határozott jelzésére a bírák elengedték a prédának szánt galambot. A teljes folyamatra egyébként a solymásznak és madarának 20 perce van.
Az ilyenkor bekövetkező zuhanórepüléses támadást e versenyen minden esetben hajsza követte, vagyis a sólymoknak nem sikerült elsőre "leverniük" a prédát, ezért kergetni kezdték. Ebben az esetben a ragadozónak már kisebb az esélye, ugyanis a galambok is igen jól manőverező madarak, akik rögtön a közeli város felé, vagy épp a helyszínen parkoló autók környékén kerestek menedéket, némely esetben belültek egy-egy autó alá. Volt sólyom, amelyik még oda is követte prédáját, kissé fel is hördült a nézőközönség, mert ott már fennállt a veszélye egy esetleges sérülésnek. Ám a jellemző viselkedés azért inkább az volt, hogy amikor a ragadozó felismerte, hogy már nem tudja elkapni a galambot, elengedte és visszatért gazdájához, ahol természetesen jutalmat kapott.
A solymászetika úgy szól, hogy az egyszer már üldöztetett, és menedéket talált vadat nem hajtják tovább (aminek nem csak etikai, hanem vadászmadár-kiképzési oka is van), így elmondhatjuk, hogy mind a 12 préda-galamb túlélte a hétvégi eseményt, és némi ijedtséggel ugyan, de egészségesen távozott Székesfehérvár felé. :) Volt amikor a verseny-sólyom is, ekkor rádiós jeladó és műszer segítségével kellett utána indulnia a tulajának.
A versenyt és az ebédet követően még volt annyi idő, hogy némi edzést tartsanak a lelkesebb solymászok, ez pedig a bábuzást jelentette. Ilyenkor a solymász egy hússal megtűzdelt bábut pörget egy madzagon, amit a sólyomnak folyamatosan támadnia kell. Igazán látványos esemény!
Köszönjük, hogy vendégül láthattuk ezt a szép, hagyományőrző rendezvényt, továbbá köszönjük a helyi földtulajdonosok hozzájárulását is, hogy mindez megvalósulhasson. Bízunk benne, hogy a jövőben megismételhetjük az együttműködést.